Találatok a következő címkére: Lexus
Az önvezető technológiát egy start-uppal közösen fejleszti a japán márkaRobottaxikra cserélné a Toyota a hagyományos taxikat - 2023. augusztus 14.Több mint kétes egyelőre az önvezető járművek megítélése szerte a világban, hiszen rengeteg balesetet okoznak a sofőr nélküli járművek. A technológia elterjedését a jogi környezet sem segíti, de a Toyota hisz az önvezető jövőben. autó, taxi, önvezető, önvezető autó, Toyota, Elektromos autó, villanyautó, Lexus, japán autó, Kína, Sanghaji |
|
Mutatjuk a Lexus "kisautójának" az árait!Ebből a Lexusból fogy majd a legtöbb itthon? - 2023. augusztus 8.Lefelé terjeszkedik a Lexus, ahol alig akad ellenfele. Ezért arra számítanak a Lexusnál, hogy az LBX-ből volumen modell lesz itthon. |
|
Hazánkba is megérkezett a Lexus UX 300e frissített változata, egyúttal be is árazták a crossovertMár itthon is rendelhető a Lexus crossoverének új változata - 2023. július 20.A Lexus immár lassan három éve vezette be az első tisztán elektromos modelljét az európai piacon, most pedig hazánkba is megérkezett a crossover ráncfelvarrott változata. Ezzel együtt az is kiderült, hogy mennyibe fog kerülni az UX 300e a frissítés után. autó, Lexus, UX, lexus ux, Lexus UX 300e, villanyautó, elektromos, Elektromos autó, frissítés, hatótáv, hatótávolság |
|
Hatalmas hűtőrácsot aggatott a Toyota az új kisbuszairaIlyen, amikor a Toyota nem francia technikából épít kisbuszt - 2023. július 12.Nem véletlen, ha a most leleplezett Toyoták formavilága már ismerős valahonnan, hiszen az itthon is kapható Lexus LM testvérmodelljeiről van szó. De valóban ugyan az a két jármű, csupán az embléma más? autó, Toyota, kisbusz, japán autó, Bemutatták, premier, japán, Lexus |
|
A középkategóriás szedánban négyszámjegyű lóerő lakozikMcLarent eszik reggelire ez az öreg Lexus IS - 2023. június 25.Csupán néhány huncut részlet árulkodik arról, hogy nem a gyári erőforrás dorombol a géptető alatt. |
|
Tágas családi SUV a LexustólNagy Lexus, nagy családoknak - 2023. június 9.Azt ígérik, hogy a TX hét felnőtt számára is kényelmes lesz. |
|
Markáns, szögletes terepjárót mutatott a Toyota luxusmárkájaBaltával faragott óriás az új Lexus - 2023. június 9.Jellegzetes, sarkos stílusával akár a Mercedes G osztályhoz hasonló divatmodell is lehet belőle. |
|
Lefelé bővíti kínálatát a LexusEz lesz a Lexus népautója? - 2023. június 5.Luxus kisautó a Lexustól? Hát, kicsinek azért nem nevezhető az LBX, de ez lesz a belépő a Lexus világába. |
|
Európára szabják a Toyota következő újdonságátÚj kompakt jön a Toyotától - 2023. május 22.Június elején tervezik bemutatni az LBX-et, de az előzetesből már sejthető, hogy mire számíthatunk. |
|
Ebben a 26 éves Lexusban sosem cseréltek alkatrészt, mégis túlélt több mint 400 ezer kilométert400 ezer kilométer kizárólag olajcserével? Ez a Lexus túlélte - 2023. május 13.Az alábbi Lexus a tökéletes bizonyíték arra, hogy a szép külső sok esetben zord belsőt takar. A több mint 400 ezer kilométert futott autóban 26 év alatt jóformán egyetlen alkatrészt sem cserélt az első tulajdonosa. autó, Lexus, Lexus LS, japán, japán autó, karbantartás, szerviz |
Friss cikkek
Fékfolyadék gázolaj helyett: beindul vele az öreg, dízel Merci?
15 perce – Autósvilág hírei
A legenda úgy tartja, hogy az öreg, dízel Mercedes motorok bármilyen üzemanyaggal elketyegnek: a Garage54 emberei kipróbálták, hogy valóban igaz-e a mítosz.
Hatalmas sikert aratott a 9. Balatonfüred Concours d’Elegance
6 órája – Autósvilág hírei
A környező országok egyik legnagyobb, klasszikus járműkülönlegességeket felvonultató seregszemléjét május 10-12. között tartották, a BMW Group Magyarország főszponzori támogatásával.
Jókor kell tölteni, és még zöldebbé válik a villanyautó
6 órája – Autósvilág hírei
Nem mindegy, mikor töltjük elektromos autónkat: a megfelelő időszak kiválasztása tovább csökkentheti a jármű környezeti lábnyomát.
-
Bankrablók figyelem? Színváltós autókon dolgozik a Toyota!
9 órája – Autósvilág hírei -
Tovább csökkennek az üzemanyagárak pünkösdhétfőn!
Tegnap – Autósvilág hírei -
Oda-vissza beleszaladt a traffiba egy furgon Nógrád vármegyében
Tegnap – Autósvilág hírei -
Egyre versenyképesebb régiós szinten a magyar üzemanyagár
Tegnap – Autósvilág hírei -
Porrá égett egy BYD szalon Kínában, 3 év alatt ez volt a tizedik
Tegnap – Autósvilág hírei -
Francia dízellel 200 felett: végsebesség-teszten az új 308!
Tegnap – Autósvilág hírei -
Már itthon az új Ford Kuga!
2 napja – Újdonság
Friss tesztek
Cégesként is ilyen menő lesz? Teszten a frissített Škoda Scala!
Eddig is kiváló autó volt a magasan extrázott Scala, éppen ezért a változások sem túl komolyak, legalábbis első ránézésre. Mutatjuk, miben különbözik az elődjétől, illetve azt is, hogy milyen a csúcsmotorral a céges flották egyik leggyakoribb modellje.
Az új csúcsváltozat: teszten a CX-30 Nagisa
Egy teljesen új felszereltségi szint érkezett a Mazda CX-30 kínálatába, mutatjuk, hogy mire számíthat, aki a Nagisa csúcsváltozat mellett dönt!
Ebből is népautó lehetne - MG5 teszt
Mindene megvan az MG5-nek, amitől igazi sláger lehetne a családi autóra vágyók számára. Már csak egy olyan motor kellene bele, ami szélesebb közönség számára is ideális.
- Az utolsó "igazi" Volkswagen? Kipróbáltuk!
- Videóteszt: kétliteres motorral is jó választás a C-HR?
- Állami támogatással csábít a Mercedes EQA 250+
- A tökéletes villanyautó lehetett volna: teszten az ID.7
- Méltó örökös - Toyota C-HR 1.8 teszt
Használtautó.hu
Ár: 2.450.000 Ft Évjárat: 2007 / 7 Kivitel: Városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Dízel |
Ár: 990.000 Ft Évjárat: 2004 / 7 Kivitel: Kombi Üzemanyag: Benzin |
Ár: 3.050.000 Ft Évjárat: 2008 / 9 Kivitel: Sedan Üzemanyag: Dízel |